Kultúra és hagyományok
2017. március 07. kedd, 10:41

Udvari István

Ruszinok

 

A Magyarországon élt ruszinok önmaguk megnevezésére a rusznák, ruszin népnevet használták - és használják részben ma is. A rusznák szó, hasonlóan a ruszinhoz, nyelvünkben tehát kölcsönzés a ruszinok nyelvéből, a rutén név pedig a latin ruthenicus magyaros formája. A ruszin értelmiségiek szóhasználatában már a XVII. században feltűnik az uhroruszkij (magyarországi ruszin) népnév. Ez a szó 1699-ben jelenik meg először nyomtatott műben, egy Nagyszombaton speciálisan a ruszinoknak készült katekizmus címében. Az uhroruszkij szó korabeli magyar nyelvű fordítása, a magyarorosz népnév magyar nyelvű nyomtatott művekben a XVIII, században bukkan fel először. Az első ilyen munka: Décsy Antalné,  A magyar oroszokrul való igen rövid elmélkedés. Kassa,1797.) A szó az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáig használatban volt.

A ruszinok megjelölésére a két világháború között bukkan fel a karpatoruszkij (kárpátorosz) név, melyben már kifejeződött, hogy használói az orosz nép részének tekintették a ruszinokat. A kárpátorosz szó mintájára alakult ki nyelvünkben, szintén fordításként, a kárpátukrán népnév, amelyben viszont az fejeződik ki, hogy alkalmazói az ukránság részének tekintik a ruszinokat.

Az ukrajinec (ukrán) népnév a XIX. században ugyan ismeretes volt már a ruszin értelmiségiek körében, de azt magukra nem vonatkoztatták. A kárpátaljai ruszinokra vonatkoztatott ukrán népnév a kommunista sajtóban jelenik meg először a 20-as évek közepe táján. Az ukrán népnév a kárpátaljai és a csehszlovákiai ruszinok körében csak 1945-től terjedt el. Ezt a változást híven tükrözte a magyar nyelv is: a ruszinok megnevezése változott. Az orosz, magyarorosz, rusznák, ruszin, rutén, kisorosz, magyarországi kisorosz népnevek után megjelentek az ukrán és a kárpátukrán elnevezések, de ezek nem váltak általánossá. A peresztrojka kezdetétől Kárpátalján és Szlovákiában a ruszin népnevet újra alkalmazni kezdték. A szovjet érdekszférán kívül eső Jugoszláviában, továbbá az USA-ban és a Kanadában élő ruszinok magukra vonatkoztatva korábban sem fogadták el az ukrán népnevet.

E névtörténeti bevezető arra is rávilágít, hogy a magyar nyelv híven tükrözi a ruszinok etnokulturális folyamatait. Hogy a jövőben hogyan nevezzük meg a szomszédos kárpátaljai és szlovákiai ruszinokat, attól függ majd, hogy ők hogyan határozzák meg önmagukat. Ehhez a megállapításhoz még az fűzhető hozzá, hogy ma a ruszin nyelvterületen le nem zárult nyelvi, etnokulturális, identitásbeli folyamatok figyelhetők meg. Kárpátalján, Kelet-Szlovákiában, a Vajdaságban az ukrán és ruszin irányvonal híveinek vetélkedése folyik. A ruszinok saját különbségeik elismertetését szorgalmazzák. Szlovákiában pl. 17 000 fő ruszinnak, 14 000 fő ukránnak, 2000 fő orosznak vallotta magát az utolsó, az 199l-es népszámláláson. Tanulságosak a népszámlálás anyanyelvre vonatkozó adatai is: ruszin anyanyelvűnek vallotta magát 49 100 fő, ukrán anyanyelvűnek 9500 fő.

A ruszinoknak a Kárpát-medencében történt megtelepedéséről több hipotézis, vélemény van. Történetkritikailag azonban csak az a bizonyítható, hogy kenézek, soltészek vezetésével békésen és fokozatosan telepedtek be a XIII. századtól kezdve a XVII. századig mint pásztor- és földműves nép. A legrégebbi bevándorlók a síkvidéki ruszinok ugyanis a tatárjárást követően, a gyepűrendszer felszámolása után, az Erdős Kárpátok benépesülése délről haladt északabbra a Kárpátok gerince felé. Máramaros északkeleti csücskének lakosai, a huculok egy része a XVII-XVIII. században Galíciából költözött mai lakóhelyére A ruszin romantikus felfogás szerint a síkvidéki ruszinok őseit Korjatovics Tódor litván származású podolai fejedelem hozta a Kárpát-medencébe, mikor 1360-ban Podóliából menekülni kényszerült. E vélekedés szerint ő alapította a munkácsi bazilita kolostort is.

A ruszin lakosság számbeli gyarapodása a Kárpát-medencében a XVI-XVII. században is folytatódott. A Rákóczi-család birtokain különösen szívesen fogadták a ruszin jobbágyokat. A török hadjáratok alatt elpusztult borsodi, abaújí, s az alföldi tájakra az ekkora viszonylagosan túlnépesedett beregi, zempléni, máramarosi hegyekből kisebb-nagyobb csoportokban ereszkedtek le a sík vidékre. A legdélebbi migrációjuk a Bácskába, Szerémségbe és Szlavóniába irányult. Komlóska ruszin lakóinak ősei a XVII-XVIII. században Sáros vármegye északi részéből, a makovicai uradalom falvaiból települtek át a dél-zempléni községbe.

Ruszin települések száma (1785)

Vármegye

300 fő alatt

301-600 fő között

601-1000 fő között

1001-1500 fő között

1500 fő felett

Összesen

Bereg

73

22

3

1

1

100

Máramaros

16

31

24

9

5

85

Sáros

99

51

4

-

-

154

Szabolcs

-

1

7

-

-

8

Szatmár

1

3

3

-

-

7

Szepes

1

4

7

2

-

14

Zemplén

87

48

13

1

-

149

Összesen:

277

160

61

13

6

517

%

53,57

30,9

11,79

2,51

1,16

100

 

 

Vármegye

Össznépesség 1804

Görög katolikusok száma 1806

Görög katolikusok vármegyebeli aránya %

Ruszinok száma 1806

Ruszinok vármegyebeli aránya %

Abaúj-Torna

145 125

19 602

13,41

11 874

8,18

Bereg

79 217

50 388

63,61

48 753

61,54

Borsod

125 141

10 035

8,02

5 605

4,48

Máramaros

99 682

?

?

66 455

66,677

Sáros

150 833

50 898

33,74

50 211

33,29

Szabolcs (+ Hajdú)

142 709

29 682

20,80

2 233

1,56

Szatmár

166 389

90 196

54,21

5 054

3,04

Szepes

115 538

22 336

16,53

10 835

9,38

Ugocsa

32 627

23 291

71,39

18 870

57,84

Ung

76 702

49 266

64,23

46 872

61,11

Zemplén

222 889

89 345

40,08

79 024

35,45

Összesen:

1 356 852

 

 

345 786

 

 

Az 1806-os összeírás községsoros adatokat is tartalmaz, melyek jól összevethetők Fényes Elek 1851-ben megjelent Geográphiai Szótárával, melyben minden város, falu és puszta betűrendben, részletesen leíratik.

Fényes Elek egy másik, 1842-ben megjelentetett művében egyébként a következő megyékben jelez ruszin népességet:

Abaúj:

15 120

Bereg:

65 069

Borsod:

5 200

Gömör:

4315

Máramaros:

84 396

Sáros:

66 691

Szabolcs:

3 101

Szatmár:

4 364

Szepes:

25 435

Torna:

1 500

Ugocsa:

18 560

Ung:

58 901

Zemplén:

90 250


 

Összesen:

442 902

 

Ha egyház igazgatási, egyházszervezeti szempontból közelítjük meg a ruszinok lakóhelyét, elhelyezkedésüket, azt mondhatjuk, hogy a ruszinok az egykori munkácsi és eperjesi görög katolikus püspökség területén élnek. A munkácsi püspökség 1818. évi szétválásáig, 4 község kivételével, minden ruszin falu a munkácsi egyházmegye területén feküdt, melynek keretei között jelentős számban éltek más nemzetiségű hívek is, így románok, magyarok, szlovákok. A munkácsi egyházmegye központja 1778-ig Munkács, majd ezt követően Ungvár lett. Az eperjesi püspökség 1818-ban alakult meg. Mindkét egyházmegye tanítóképző intézetet, a munkácsi papképző pedig szemináriumot tartott fenn. Egy viszonylag csekély számú értelmiségi réteg - papok, szerzetesek, kántortanítók -, valamint elenyésző számú kisnemesség mellett földművesek alkották a ruszin társadalmat. A fejletlen társadalmi struktúrával összefüggésben, egészen a XX. századig, az egyház volt az egyetlen olyan intézmény, amely az anyanyelvi kultúrát ápolta. A görög katolikus egyház a magyarországi ruszinok népi-etnikai, kulturális, valamint potenciális politikai kerete is volt. A szovjet érdekszféra országaiban a görög katolikus egyház üldözése majd felszámolása rendkívül negatívan hatott a ruszinok kulturális, nemzeti és politikai életére.

A ruszinság a magyar történelem válságos korszakaiban hitvallást tett a magyarok mellett. Nagy számban vett részt a Rákóczi-szabadságharcban. Jelentős számú ruszin szolgált a fejedelem palotás ezerében. A Rákóczi mellé állt ruszin kuruc katonák közül - a szabadságharc bukása után - sokan, félve a retorzióktól, nem tértek vissza eredeti lakóhelyükre, hanem magyar falvakban kerestek menedéket. Jelentős számú ruszin harcolt az 1848-49-es szabadságharcban. Az akkori munkácsi püspök, Popovics Bazil Világos után, bujdosni kényszerült amiatt, hogy 82 felszentelt görög katolikus pap, mint nemzetőrtiszt, aktívan részt vett a harcokban, és több ungvári kispap cserélte föl egy időre a reverendát honvéd mundérra. A ruszin papság ilyen szerepvállalását nem lehet elválasztani a szintén görög katolikus papfiú, Vasvári Pál közvetett vagy közvetlen hatásától. Vasvári tevékenységét kiterjedt papi rokonsága és a munkácsi püspök is figyelemmel kísérte.

A Károlyi-kormány az I. világháború végén, 1918. december 25-én közzétette a Magyarországon élő ruszin (rutén) nemzet autonómiájáról szóló néptörvényt. Ez az ún. 1918. évi X. számú néptörvény a ruszinoknak az igazgatásban, a közoktatásban, a közművelődésben, a vallásgyakorlatban és a nyelv használatában önrendelkezési jogot adott, s kimondta: „Máramaros, Ugocsa, Bereg és Ung vármegyék ruszin lakta részeiből Krajna néven autonóm jogterület alakíttatik". Ruszka Krajna legfőbb kormányzati szerve a ruszka krajnai minisztérium és a ruszka krajnai kormányzóság. Az előbbi székhelye Budapesten, az utóbbié Munkácson volt.

Az antant hosszas vita után, az Amerikába emigrált ruszinok véleménye alapján, az itt élő lakosság megkérdezése nélkül, 1919. március 13-án eldöntötte, hogy Kárpátalját Csehszlovákiához fogják csatolni, s a terület az 1919. szeptember 10-i Saint Germain-i szerződés alapján Csehszlovákia része lett.

Amikor a bécsi döntést követően Kárpátalja visszatért Magyarországhoz, a ruszin lakta területeken nem állították vissza a vármegyerendszert, hanem - Kárpátalja néven - külön kormányzati egységet hoztak létre, melynek élén kormányzói biztos állt. Az egykori vármegyehatárokon átnyúló, a korabeli magyarországi közigazgatás által másutt ismeretlen területi alakulat a teljes ruszin autonómia megteremtésének első lépcsőfokaként tekinthető, hivatalos nyelve pedig a ruszin és a magyar volt. A ruszin és a kárpátaljai kulturális érdekek és értékek tudományos szolgálatára és védelmére pedig megalakult a Kárpátaljai Tudományos Társaság, amely több folyóiratot, újságot, nagyszámú könyvet jelentetett meg ruszin nyelven. Kárpátalján ekkor a hivatali ügyintézésben ruszin-magyar kétnyelvűség valósult meg. Pl. a postai bélyegek kétnyelvűek voltak. Az ekkor nyomott pengőbankók ruszin nyelven is tartalmazták a névértéket. A ruszin iskolák számára ekkor külön tanügyi igazgatóságot hoztak létre, ami egyedüli és új kezdeményezés volt ebben a régióban.

A trianoni határok közé szorított Magyarországon az 1920-as népesség-összeírás szerint 1500 ruszin élt. Ruszin anyanyelvűnek vallotta magát Komlóska 715 lakosából 653 fő, Kány 211 lakosából 42 fő. Ezen kívül Zemplén, Szabolcs és Szatmár megyék néhány községében jeleztek ruszin anyanyelvű egyéneket. Budapesten ekkor 247 személy vallotta magát ruszin anyanyelvűnek. Az 1930-as népszámlálás demográfiai kötete a ruszinok lélekszámáról - azok csekély voltára való tekintettel - nem közöl adatokat. Ruszinokat az ezt követő népességstatisztikák sem jeleznek. Magyarország több településén találhatunk olyan idősebb személyeket, akik valamelyik ruszin nyelvjárást ma is megértik, esetleg beszélik, vagy ruszin nyelvű dalokat, imákat, vallásos énekeket ismernek.

A ruszin nemzetiségű aratók évszázadokon át jártak le a magyar Alföldre, ahonnan az aratás, cséplés/nyomatás után a téli gabonaszükséglettel tértek haza lakóhelyükre. Az 1770-es években minden ötödik zempléni ruszin falu úrbéri bevallásában szerepel, hogy Tokaj-Hegyalján pénzért szőlőmunkát végeztek. A magyar-ruszin nyelvi-néprajzi kapcsolatok értékelésénél, az interetnikus jelenségek értékelésénél a Tokaj-Hegyaljai megkülönböztetett figyelmet érdemel: az itteni szőlőmunkának és borforgalmazásnak egységesítő ereje volt a Felső-Tiszavidék népei, a magyarok, a szlovákok és a ruszinok életében. A tágabb régió mindennapi életére hatással volt Tokaj-Hegyalja tizenkét mezővárosa. Az északról délre történő letelepedésük során a ruszinok gyakran, tudatosan, olyan területeket kerestek, melyeknek természetföldrajzi sajátosságai hasonlítottak az őket kibocsátó hegyes, erdős vidékekre, s ahol űzhették korábbi foglalkozásaikat: a szarvasmarha- és juhtartást, a sertéstenyésztést, a famegmunkálást stb.

Külön kell említést tenni az árucsere-kapcsolatokról, amelyek ugyancsak évszázadokon át összefűzték a szomszédos tájakat és népeiket. Sáros, Zemplén és a kárpátaljai megyék fuvarossága rendkívül intenzíven vett részt pl. a hegyaljai bor lengyelországi, ül. felföldi forgalmában, valamint a só szállításban. A máramarosi só, gyümölcs s a szállítóeszközt is adó fa vízen úszott lefelé a magyar Alföldre. Élénk kereskedelmi forgalom zajlott az állatállománnyal, de vannak arra utaló adatok is, hogy pl. a Szernye-mocsár környéke, valamint az Ung-Laborc-Latorca vidék kiterjedt árterei nyári legelőt adtak az Alföld felől érkező állatállománynak is.

Nem kell külön hangsúlyoznom, hogy mindezek a vándorlások, kapcsolatok, új eszközök, technikák, eszmék a legkülönfélébb műveltségi elemek hordozói és elterjesztői voltak. E két- vagy többirányú kapcsolatok emlékét jól megőrizte a nyelv is: pl. a ruszin népnyelv szókészletében mintegy 40 kifejezés jelzi a Tokaj-Hegyalján egykor végzett szőlőmunka nyomát (fírt, fatyuch, hordov, antalok, dugov, terkel, lopov stb.). Hasonlóan jelentős szócsoport tanúsítja a magyar fogatolás, szekerezés hatását is a ruszin népnyelvben: pl. a kocsi, kocsis, hintő szavaink is utat találtak a ruszinság nyelvébe. A ruszinok által használt tehén-, ló- és kutyanevek jelentős hányada ma is magyar eredetű. Számos összefüggés van a családnevekben is: pl. a bácskai ruszinok családneveinek 25%-a magyar eredetű, ül. magyar képzésű.

A középkortól kezdve egészen a múlt század hetvenes éveiig, a vasútépítésig, a Nagyság, a Tereszva, a Talabor s a Tisza menti falvak egész sorának a favágás és a tutajozás biztosított megélhetést. A bustyaházi, a huszti és a tiszaújlaki kikötőkből Vásárosnaményig kisebb, mintegy ölnyi szélességű tutajokat úsztattak le, ahol ezekből 5-6, olykor 11 darabot összeácsolva nagy tutajokat építettek, melyeket Tokajig, Szolnokig vagy Szegedig kormányoztak, úsztattak le. Máramarostól Szegedig 3-4, esetenként 5 hétig tartott az út. A tutajokat éjszakára kikötötték, a tutajosok gyakran bementek a Tisza menti magyar falvakba, ahol olykor, titokban, 1-2 darab sót el is adtak. Vasárnaponként a Tiszához legközelebb eső templomokat is felkeresték. A tutajosok gyümölcsöt, építőanyagot, de főleg sót szállítottak. A kisebb tutajokat szabályos alakúra vágott kősóval külön-külön terhelték meg, s amikor Vásárosnaményban elkészítették a nagy tutajokat, „úgy tűnt, mintha kisebb só hegyek ringanának a Tiszán". A tutajokra rakott só egyharmadát Tokajban kirakták, ezzel könnyítve a tutaj terhét. Máramarosba gyalogszerrel történő visszatérésük során a ruszin tutajosok alaposan megismerték a Tisza-parti helységeket, ezek népét. Kevés iskolás gyermek ismerte olyan jól a Tisza mentét és az Alföldet, mint a ruszin tutajosok - vallották a múlt századi adatközlők.

A tutajozás tárgykörébe tartozó ruszin szavak egy része magyar eredetű, így pl. darab = kis tutaj; bokor= nagy tutaj; kites = deszkából rótt tutaj; kormányos = kormányos; fírész= fűrésztelep; farkanov= kormányos (farkonálló).

A Máramarosból Tokajba leúsztatott só jelentős hányadát ruszin és szlovák fuvarosok speciális fogatokkal szekerezték fel az Eperjes menti Sóvárra. A hegyaljai bor Lengyelországba történő fuvarozása három útvonalon történt - az egyik a Szepességen át, a másik Eperjesen, Bártfán keresztül, a harmadik Nyíregyházán, Vásárosnaményon, Munkácson át a Latorca völgyében, a Vereckei-hágón át vezetett. E fuvarozásban, ül. a fuvarozás technikai lebonyolításában, bizonyíthatóan, Szepes, Sáros, Zemplén, Ung és Bereg megyei ruszinok is részt vettek.

*

A ruszinok története 1919-ig Magyarország, il. az Osztrák-Magyar Monarchia történetének kereteiben vizsgálandó, ezt követően pedig az utódállamok – Magyarország, Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia majd a Szovjetunió, illetve Ukrajna - történetének részeként.